"EGYÜTT" Gyermekvédelmi program

Ez a program nem csupán egy kezdeményezés – ez egy út, amelyet közösen kell végigjárnunk.
Egy út, amely a gyermekek védelméről, boldogságáról és jövőjéről szól. Gyermekvédelmünk kulcsfontosságú, de a valódi sikerhez együttműködésre van szükség, az Önök együttműködésére.
Hatóságok, civil szervezetek, pedagógusok, szülők és gyermekek – együtt kell dolgoznunk, támogatnunk kell egymást, mert csak így érhetjük el, hogy minden gyermek biztonságban, szeretetben és megbecsülésben nőhessen fel.
A gyermekek közötti bántalmazás visszaszorítása, a felelősségvállalás megerősítése és egy olyan életvitel kialakítása, amelyben a gyermekek valóban gyermekként élhetnek – ezek a céljaink.
Hiszen egy gyermeknek nem szabad félelemben felnőnie, hanem mosolygós, egészséges és boldog életet kell biztosítanunk számára.
Személyesen is tudom, milyen nehéz lehet egy gyermek sorsa.
Szegénységben nőttem fel, hiányokat szenvedtem és talán a legnehezebb, hogy nem volt előttem egy apa példája – mégis harcoltam, és az álmaimat megvalósítva eljutottam oda, hogy most másoknak segíthetek.Pontosan ezt szeretném üzenni minden jelenlévőnek: nem számít, honnan indulunk, hanem az, hogy hová tartunk, és kikkel tartunk együtt ezen az úton.Az "Együtt" Program neve sem véletlen: hiszünk abban, hogy csak együtt tudunk változást elérni.
Egy olyan világot szeretnénk építeni, ahol minden gyermek megkapja azt a figyelmet, törődést és támogatást, amire szüksége van.Egy olyan világot, ahol a pedagógusok, szülők és a közösség újra megtalálja az egyensúlyt, és közös erővel teremti meg a jövő generációjának biztonságos, boldog és kiegyensúlyozott életét.

A gyermekek biztonsága és jóléte közös felelősségünk!!!

Mindannyian látjuk, hogy bár számos intézkedés és program létezik a gyermekbántalmazás megelőzésére és kezelésére, még mindig vannak olyan hiányzó láncszemek, amelyek gátolják az egységes és hatékony fellépést.Ezért felhívással fordulok Önökhöz, hogy közös erővel hozzunk létre egy olyan együttműködési hálózatot, amelynek célja a gyermekek közti bántalmazás teljes megszüntetése.Ehhez szükség van minden érintett intézmény, hatóság és szervezet aktív részvételére, tapasztalataira és elkötelezettségére.Különösen fontosnak tartom, hogy minden hatóságnál és érintett szervezetnél legyen egy kijelölt személy, aki a gyermekvédelmi program adott területéért felelős, és akivel folyamatos kapcsolatot tudunk tartani.Ennek célja, hogy a különböző intézmények és szervezetek között biztosítsuk az információáramlást, a hatékony együttműködést, tehát segíteni tudjuk egymás munkáját.Csak így tudjuk valójában összekapcsolni a hiányzó láncszemeket, és egy valóban működő rendszert létrehozni, amely minden gyermek számára biztonságosabb jövőt teremt.
Ezt a feladatot már megkezdtük, megtettük azokat az első lépéseket - számos egyeztetés van mögöttünk- , amelyek a témában érintett szervezetek, hatóságok, intézmények szándékait egyértelműen mutatják az együttműködés irányában, legfőbb célunk elérésében: a gyermekek biztonságának védelmében.

Kérem Önöket, hogy csatlakozzanak hozzánk ezen az úton!

Segítsük együtt ezt a programot, mert a gyermekek a jövőnk, és nekünk, felnőtteknek kötelességünk biztosítani számukra azt a világot, amelyben nemcsak élnek, hanem igazán boldogok is lehetnek.
ANTONI DUSAN